Ezúttal tovább aludtam, mint tegnap - valószínűleg azért, mert Tom velem volt...
Ugyan már felébredtem, de még nem nyitottam ki a szemeimet. Fáradtnak éreztem magam. Lassan kezdtem magamhoz térni, és felfigyeltem a különböző zajokra. Odakint csicseregtek a madarak, és nagyritkán egy-egy autó haladt el az utcában. Lent, a földszinten Bill és Zoey halkan beszélgettek, és a hangokból ítélve, reggeliztek. A legfontosabb mégis egy másik hang volt. Még mindig csukott szemmel az oldalamra fordultam, felé...
Imádtam reggelente úgy felébredni, hogy magam mellett tudhatom, és, hogy hallom a halk szuszogását.
Pár percig így pihengettem, aztán az oldalamra fordultam, háttal neki, hogy tovább aludjak.
Arra gondoltam, hogy vajon meddig fog ez így menni? Tomnak vajon meddig lesz elég egy nő? Minden nap felmerül bennem annak a lehetősége, hogy egy nap majd kiadja az utamat. Akkor aztán mehetek majd, amerre tudok... mert egy összetört szívvel nem sokat érnék. Nyilvánvaló, hogy ha Tom elhagyna, összetörne a szívem. Mert szerelmes vagyok...
Tom mozogni kezdett mellettem. A fülemet hegyeztem, és próbáltam megállapítani, hogy mit csinál. Halk volt, és óvatosan mozgott. A matrac egy kissé lenyomódott, amint közelebb jött hozzám.
Nem mondott semmit, de mindketten tudtuk, hogy fölösleges volna bármit is mondani.
Magához húzott, és hosszú percekig némán kényeztetett az ajkaival. Végigcsókolta a nyakam, a vállam, és a hátam, miközben a bal kezével simogatott.
Kis idő múlva átkarolt, és még közelebb húzódott hozzám.
- Jó reggelt, kicsim! - suttogta a fülembe.
A hátamra fordultam, és szembenéztem vele. Tom felkönyökölt, és álmosan elmosolyodott.
- Neked is jó reggelt Kicsirasztám - pusziltam meg.
- Jól aludtál?
Nem feleltem, csak bólintottam.
- Nagyon jól éreztem magam este - szólalt meg Tom rövid gondolkodás után.
- Igen, én is - mosolyogtam, és megint megpusziltam.
- És....kicsim....mit szólnál, ha ezt állandósítanánk? - kérdezte egy kissé félénken.
- Ezt hogy érted? - vontam fel a szemöldököm.
- Hát...már felnőtt nő vagy. Azt teszel, amit akarsz. És én szeretnék minél több időt veled tölteni. Szóval... arra gondoltam, hogy esetleg....ideköltözhetnél. Vagy ha nem szeretnéd, vegyünk egy házat Berlinben. Nekem az is jó. Csak mindig legyél velem...
Elkerekedett szemekkel néztem rá. Hát mindenre számítottam, csak erre nem.
- Most mi van? Nem a kezedet kértem meg! - pislogott Tom zavartan. - Nem mondtam, hogy ez örökre szólna. Csak megpróbálhatnánk. Hogy milyen együtt lakni. És ha nem tetszik, visszaköltözhetsz a szüleidhez. Gondolj bele... Lehetne egy házunk Berlinben. Csak a miénk. Ősök nélkül. És Bill nélkül. Mit szólsz?
- Hát most meglepődtem - nyögtem ki mosolyogva.
- Sajnálom, nem akartam így rád rontani. Csak már nem vagyunk kisgyerekek. Szeretnék független lenni. És nem akarom visszafogni magam szex-ügyileg sem... Mert hát csak másabb, ha anyu meg Gordon itt alszanak tőlünk két szobányira - vigyorodott el Tom.
- Aha, így már értem! - nevettem el magam.
- Nem, egyébként tényleg komolyan gondoltam. Ha beleegyezel, még ma elkezdhetnénk házat nézni... Eleinte valami kis albérlet is megteszi. És ha nem tetszik, csak simán visszaköltözünk. Te Berlinbe anyádékhoz, én pedig ide.
- Hát....végül is, meg lehet próbálni.
- Oké, akkor megyek és szétnézek a környéken – pattant ki az ágyból.
Megrökönyödve bámultam rá. Egy kissé korainak tartottam, hogy összeköltözzünk. Könyörgöm, 18 évesek vagyunk! De nem akartam megbántani Tomot, és szerettem, úgyhogy azt gondoltam: Miért ne?
- Jössz te is? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Hát….persze – mosolyodtam el.
Lementünk a konyhába, és gyorsan megreggeliztünk.
Tom totál be volt zsongva. Amikor Bill odajött hozzánk, meg is jegyezte, hogy Tomnak valami komoly baja lehet, ha ennyire vigyorog.
- Mi van veled? Le se lehet törölni a képedről a vigyort – nézett rá gyanakodva.
- Öcsém, összeköltözünk! – kiabálta Tom, és vadul hadonászott a villájával. Felállt, megragadta Bill vállát, és rángatni kezdte.
- Összeköltözünk, vágod? Veszünk egy saját házat!!
Bill földbe gyökerezett lábakkal állt előttünk, és elkerekedett szemekkel nézett végig rajtunk.
Nekünk fel sem tűnt az arcán felsejlő szomorúság. Csak egy pillanatra látszott… Bill már nagyon jól megtanulta, hogyan rejtse el az összes érzelmét, és ezúttal is sikerült neki.
Bambán figyelte, ahogy Tom megfogja a kezem, és össze-vissza mutogat, meg vigyorog, mint valami fakutya. Átöleltem, és hosszan megcsókoltam, majd felmentünk az emeletre. Tom három-négy lépésenként megállított csókolózni, aztán eltűntünk a lépcsőfordulóban.
Bill ezúttal érezte, hogy tényleg vége. Elveszett minden remény. Összeköltöznek, és örökre együtt maradnak. Összeházasodnak, és Melody gyerekeket szül Tomnak, gondolta Bill rémülten.
Leroskadt arra a székre, amelyen pár perccel ezelőtt még Melody ült, és mélyet sóhajtott.
Hirtelen eszébe jutott valami. Valami, ami nagyon jól jöhet…
- Ezaz…. Még van remény – suttogta halkan, aztán a nappaliba ment tévézni.

*

- Bill, ez annyira király! Ezt nézd! – Melody elé rakott egy újságot, amiben eladó berlini lakások képe virított.
- Aham…klassz... – motyogta Bill unottan.
- Baj van?
- Nincsen…
- Akkor jó – mosolygott Mel, és tovább lapozgatta az újságot.
- Korainak tartod még, ugye? – kérdezte Bill hirtelen.
- Mi?
- Korainak tartod a költözést, csak nem akarod megbántani Tomot, ugye? – Bill mélyen a szemébe nézett.
Melody elejtett az újságot. Nem akarta elhinni, hogy Bill ennyire ismeri.
- Ez…hülyeség – vigyorgott Mel zavartan.
Bill leguggolt a lány elé, és magához húzta a fejét.
- Nem… nem az – suttogta, aztán eleresztette, és felment Tomhoz.
- Oké, kavarjunk be egy kicsit – morogta feszülten.
Undorodott magától, amiért ezt teszi, de már nem látott más kiutat. Nem volt más lehetősége. Nem engedhette megtörténni azt, amitől újabban egyre jobban rettegett, és amire rengeteget gondol. Hogy Mel és Tom talán örökre összekötik az életüket.
Teljesen kétségbe volt esve, és már nem érdekelte, hogy mit kell megtennie azért, hogy ne következzen be a katasztrófa. Nem engedhette el azt, akit szeretett. Nem engedhette el ilyen egyszerűen…
- Szevasz bátyó. Bejöhetek? – nyitott be Tom ajtaján.
- Aha, persze – legyintett Tom oda sem figyelve. A laptopján bújta az internetet, és eladó házakat nézett.
- Mit szólsz ehhez? Szerintem Mel imádná… A hálószobából pont rálátni a hegyekre. És van még két kisebb gyerekszoba is…
- Gyerekszoba? – vonta fel a szemöldökét Bill.
- Nem akarok gyereket, ne aggódj – nyugtatta meg Tom. – Nyáladzó kakitermelőgépek…csak a baj van velük – dünnyögte a rasztás.
- Tudod, szeretnék mondani valamit. Nem akarok kavarni, vagy keresztbe tenni nektek. Semmi ilyesmi. De amikor elment Melodyval vásárolni, gyűrűket nézegettünk egy kirakatban… És nevetve azt mondta, hogy te soha nem fogsz megházasodni. Nekem egy kicsit úgy tűnt, hogy nem vesz annyira komolyan. Persze, szeret, de nem vár el tőled semmi nagy dolgot… Nem akar magához láncolni… Érted?
- Aham… - motyogta Tom, még mindig a laptop képernyőjét bámulva.
- Na jó, én most megyek, és hunyok egyet – Bill megveregette Tom vállát, aztán átment a saját szobájába.
Odalent a földszinten Melody még mindig maga elé bámulva gondolkodott Bill szavain, és Tom ugyanezt tette egy emelettel följebb, az ajtót figyelve.
Bill ezt a nagy hallgatást pozitív eredménynek vette. Biztos volt benne, hogy sikerült elbizonytalanítania Melt, és bogarat ültetett Tom fülébe… Már csak meg kellett várnia a végeredményt.
Odakint eközben az ég beborult, és pár perc múlva már zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék. Bill az ablakhoz sétált, és megnézte a halványan körvonalazódó tükörképét.
- Undorító szemétláda vagy, Bill Kaulitz – mondta, aztán a gondolataiba merülve figyelte az ablaküvegen végigfutó apró vízcseppeket…